Azért, hogy a képregények előtt biztonságos módon tudjunk hódolni, a jelenlegi járványügyi szabályozások mellett az alábbi változásokat tervezzük szeptember 27-én, a Dürer kertben. Ha a járványhelyzet változik módosítunk ezen, ha szükséges lemondjuk a fesztivált.

  • A vásáron, a Dürer Kert épületében mindenkinek kötelező maszkot viselni. Ha a szuperhősök és az orvosok kibírják, mi is.
  • A vásáron eddig két teremben folyt az árusítás és egy harmadik terem workshopok helyszíne volt – idén négy (4444!!!4) teremben folyik majd az árusítás. (Az ezzel kapcsolatos információkat és térképet időben közzétesszük.)
  • A vásáron az asztalok között nagyobb teret hagyunk.
  • A Dürer épületébe a be- és kijárást átszervezzük, és monitorozzuk, hányan tartózkodnak a vásárterekben. 
  • Ugyan a vásárokra a jelenlegi szabályozás szerint nem vonatkozik az 500 fős limit, a résztvevők számát ellenőrizzük, és fenntartjuk a jogot, hogy ha zsúfoltságot észlelünk, az újonnan érkezőket várakozásra kérjük. 
  • Kézfertőtlenítőket biztosítunk a helyszínen.
  • Kérünk benneteket, hogy kerüljétek a kézfogást.
  • A programok a kertben kerülnek megrendezésre, ahol a maszkviselés nem kötelező, de erősen ajánlott.

A további változásokról, például a sávozott beengedés esetleges bevezetéséről folyamatosan tájékoztatunk benneteket.

Miért szeretnénk megtartani a Képregényfesztivált?

Felelősséget érzünk azok iránt az alkotók, alkotócsoportok és kiadók iránt, akik 2020-ban nem tudták képregényeiket értékesíteni, mivel a képregényes vásárok elmaradtak. 

Akik járnak ezekre a rendezvényekre, talán személyesen is ismerik már azokat, akiktől a képregényeket veszik, és tudják, hogy a legtöbb képregénykiadó kicsi. Tudják, hogy nálunk a magánkiadás nem ciki, és hogy a Magyarországon elkészült képregények nagy része bizony sosem jut el a könyvesboltokba. A kiadók és a saját képregényeiket megjelentető alkotók egy-egy kiadvány megjelenésekor hosszú távon elköteleződnek valami mellett, és kockázatot is vállalnak. A fesztivált szervező Magyar Képregény Szövetség fontosnak érzi, hogy biztonságos módon segítsen az alkotóknak és kiadóknak talpon maradni. 

Felelősséget érzünk a képregényolvasók iránt, akik vásárok híján nem tudják kedvenc képregényeiket beszerezni és nem is szeretnék elkapni a koronavírust. A járvány ellen még mindig a maszk és a kézmosás véd a legjobban – számítunk együttműködésetekre.