Vendégeink

Nemzetközi vendégeink

Ronan Toulhoat

1984-ben született az észak-franciaországi Yvelines-ban. Mérnöknek készült, történelemből szerzett mesterdiplomát, majd fejest ugrott az illusztrátori és grafikusi munkába. 2010-ben jelentette meg első képregénysorozatát, az alternatív valóságban játszódó Block 109-et, amelyet VIncent Brugeas íróval készített. Toulhoat és Brugeas több köteten keresztül bővítette közös fantáziavilágát, majd egy történelmi sorozatba vágtak. Az Ira Dei Kr. u. 1040-ben játszódik Bizáncban. Közös képregényeik a kritikusok és a közönség tetszését is elnyerték. Toulhoat továbbra is dolgozik szabadúszó illusztrátorként és storyboard-rajzolóként, valamint címlapokat, filmplakátokat és videójátékok promóciós anyagait is rajzolja. A magyarul is olvasható Conan a barbár: A fekete kolosszus szintén Brugeasszal készítette. Toulhoat a Francia Intézet és a Képes Krónikák Kiadó támogatásával érkezik a Képregényfesztiválra.

Ronan Toulhoat 2022. június 4-én szombaton egy gyerekeknek szóló kreatív workshopot és egy felnőtteknek szóló masterclass-t tart a francia intézetben. Részletek itt. Ugyancsak Június 4-én Ronan Toulhoat a Latitudes könyvesboltban dedikál 13.30 és 14 óra között.
Június 5-én vasárnap 14.30-kor a Dürer Kertben beszélgetünk az alkotóval.

Ronan Toulhoat június 5-én 11.00 és 13.00 között dedikál a Dürer Kertben.

Ronan Toulhoat instagramja.

Walter Venturi

1969-ben született Rómában, 1994 óta rajzol képregényeket. Pályafutását gyerekeknek szóló kiadványokkal kezdte, 1999 és 2005 között az Olaszországban a Play Press Publishing által gondozott DC képregények szerkesztője. Számos nagy sikerü olasz fumettin dolgozott, a Bonelli kiadónál futó sikersorozatok, például a Zagor, a Martin Mystere, a Dragonero és a Tex rajzolója. Magyarul olvasható tőle a Dragonero Legendák (Zagor és Dragonero), valamint a Képregényfesztiválra jelenik meg a Frike Comix-Anagram Comix gondozásában a Színes Zagor első kötete. Venturi az Olasz Kultúrintézet és a Frike Comix támogatásával érkezik a Képregényfesztiválra.

Walter Venturi 2022. június 3-án pénteken masterclass-t tart az Olasz Kultúrintézetben. Részletek hamarosan.
Június 5-én vasárnap 12.15-től beszélgetünk az alkotóval a Dürer Kert színpadán.

Walter Venturi 10.00 és 11.00 között, valamint 14.00 és 16.00 között dedikál a Dürer Kertben.

Mahmud Asrar

1976-ban született Ankarában, Törökországban. Számos Marvel és DC-képregény rajzolója vagy címlapművésze. Jelenleg a King Conan sorozatot rajzolja a Marvelnek, korábbi munkái között szerepel számos fontos Marvel-cím, köztük az Uncanny X-Men (2018-19), több X-Men és All New X-Men epizód, valamint a Supergirl és a Star Wars: Jedi the Dark Side minisorozat (2011). Mahmud Asrar a Dave’s Comic Shop támogatásával érkezik a Képregényfesztiválra. További információk: https://mahmudasrar.com/

Mahmud Asrarral Június 5-én vasárnap 11.30-tól beszélgetünk a Dürer Kert színpadán.

Magyar vendégeink

Benczédi Anna Júlia

Kolozsvári illusztrátor és képregényalkotó. Amióta tudja magát képregényeket rajzol, tíz éve komolyabban, néha profi szinten. A A vízitündér című folytatásos képregény egyik alkotója Maria Surducan íróval együtt. A sorozat első része 2020-ban Alfabéta-díjat kapott, a második rész, A vízitündér lánya, idén Alfabéta-jelölt. Anna balkezes, de jobb lábas. A szokatlan és kreatív képi megoldások nagy rajongója.

Talán azt szeretem a legjobban a képregényekben, hogy bárki, aki egy ceruzát és egy okostelefont birtokol, nekikezdhet történeteket rajzolni és kiadni, és ettől nagyon sokoldalú és izgalmas a médium.

Benczédi Anna Júlia június 5-én 14 és 16 óra között workshopot tart, ez lesz a Rajzos játszótér – improvizációs workshop felnőtteknek.

Cserkuti Dávid

A képregényes közeg 2007-ben Alfabéta-díjjal, a grafikus közösség pedig 2021-ben Arany rajzszög díjjal ismerte el Cserkuti Dávid munkáit. Illusztrált történelmi könyvet II. Rákóczi Ferencről, rajzolt gyerekkönyvet Offenbach operája nyomán, tervezett képregénybe burkolt bonbont, és egy több éves kampányban sikeresen összeházasította Rejtő Jenő világát az Unicum-érzéssel. Legutóbbi képregénye egy Petri György-vers, a „Hogy elérjek a napsütötte sávig” adaptációja, amely a Szépirodalmi Figyelőben jelent meg.

A képregényben kezdetben a vizuális nyelv ragadott meg: a szövegfoltok (hangutánzók és buborékba írt sorok) és a rajzolt panelek egységében rejlő sajátos képi világ. Mára a minél filmesebb – ha tetszik, képregényesebb – történetmesélés és a sztori szellemiségéhez illeszkedő rajzi megközelítés a fő szempont. Olvasóként a minél egyszerűbb képi világot szeretem, rajzolóként sajnos túlságosan “szószátyár” vagyok.

Cserkuti Dáviddal június 5-én vasárnap 15.45-től beszélgetünk a Dürer kert színpadán.

Dunai Tamás

A Szegedi Tudományegyetem tanársegédje, média- és képregénykutató. A nyolcvanas évek vége óta olvas képregényeket. 2005-ben, az egyetemi tanulmányai során fordult a terület kutatása felé. Doktori disszertációját az észak-amerikai képregényipar sajátosságaiból írta: ebben azt mutatta be, hogy a szerzői autonómia fokozatos térnyerése miként járult hozzá ahhoz, hogy a médium amerikai kulturális változata egyre szabadabban fejlődjön, tematikailag és műfajilag jóval sokszínűbbé váljon.

„Azért szeretem a képregényeket, mert az alacsony gyártási költségek miatt a képregényipar az egyik legszabadabban fejlődő médiaipari szegmens, így számos olyan kreatív történetet kínál, amellyel más médiumokban nem találkozhatnék.”

Dunai Tamás június 5-én vasárnap 11 órakor tart előadást, melynek címe „MARVELT MINDENKINEK! A MARVEL COMICS STRATÉGIÁJA ÚJ KÖZÖNSÉGCSOPORTOK MEGSZÓLÍTÁSÁRA”

Farkas Katalin (Mila)

A Magyar Anime Társaság volt titkára, grafikus. Gyerekkora óta a mangák világában barangol, a Magyar Anime Társaságnak hála 2014-2017 években Manga rajzworkshop- sorozatot szervezett, hogy segíthesse az alkotni vágyó fiatalokat. Azóta is lelkesen ragadja meg az ilyen alkalmakat.

„Ami leginkább lenyűgöz a képregényekben, az, hogy egy olyan több, mint ezer éves múlttal rendelkező művészeti ág, ami akár szavak nélkül is képes mesélni, mégis mára az egyik legsokoldalúbb szaktudást igénylő terület. Napjainkban is folyamatosan változik, megújul, hihetetlen szabadságot ad az alkotónak.”

Farkas Katalin (Mila) június 5-én vasárnap két manga workshopot is tart, az elsőt 12.30-kor, a másodikat 13.15-kor. Érzelmek megjelenítése az arcmimikában – Manga workshop 

Farkas Lajos

A Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán végzett, reklámgrafikusként dolgozott, az elmúlt tíz évben frankofón képregényalbumokat rajzol. Számos Franciaországban megjelent BD rajzolója, a legtöbb munkáját Jean-Pierre Pécau íróval közösen készítette. 2019-ben megkapta a Korcsmáros Pál-díjat. Legutóbbi magyarul elérhető kötete a Megváltás 1: A hit zsoldosai. A Magyar Képregény Szövetség korábbi interjúja Farkas Lajossal. Ez a kép exklúzív betekintés most készülő munkájába.

Roppantul élvezem amikor hétfőn reggel előveszek egy tiszta, hófehér rajzlapot, ami vasárnap estére megtelik élettel, amire szinte a nulláról teremthetekvalamit, amiben mások, és jómagam is kedvünket leljük.

Farkas Lajos június 5-én 13.30-kor „a magyar rajzolók, francia karrierek” kerekasztal-beszélgetésen vesz részt.

Futaki Attila

2008-as debütáló magyar nyelvű munkája, A Spirál után először az amerikai képregénypiacot hódította meg (Percy Jackson, Severed), majd a frankofónt (Hypnos 1-2). Hihetetlen munkabírással dolgozik, legutóbbi kötetei a francia piacon a 2022-es Movie Ghosts és a magyarul hamarosan megjelenő, eredetileg francia nyelvű A kivarrt, amelyet Matz írt.

Hogy miért szeretem a képregényt? El tudok mesélni egy történetet rajzokkal úgy, ahogy csak egy képregényben lehet. Szeretem a folyamatos kihívást amit egy-egy jelenet megkomponálása jelent, a helyszínektől a karakterekig. Izgalmas és egyben nehéz rajzolt figuárkba életet lehelni vonalakkal, színekkel. És persze a legfontosabb, hogy a mai napig egyszerűen csak szórakoztat. Hogy nem kell magamat túl komolyan venni,miközben minden nap ezt csinálom.

Futaki Attila június 5-én 13.30-kor „a magyar rajzolók, francia karrierek” kerekasztal-beszélgetésen vesz részt.

Kertész Sándor

Munkásságának elismeréseként és a 2021-es naptári évben igen aktív kutatói és rendezvényszervezői aktivitásáért Kertész Sándor kapja a Korcsmáros Pál-díjat. Kertész 2021-ben megjelentette a Privát képregénytörténet: Keretek közt rajzolók című könyvét és nagy szerepet vállalt a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban 2021-ben megnyílt Képregénytár kialakításában.

„A képregény számomra egy lapozható, újra visszanézhető film, ami magával ragad de el is időzhetek egy nekem tetsző részletnél. Dinamizmus és nyugalom egyben!”

Június 5-én vasárnap 15.15-től beszélgetünk Kertész Sándorral a Dürer Kert színpadán.

Németh Gyula

Reklámgrafikusi karrierjét cserélte képregényrajzolásra és illusztrálásra. A Dark Horse Comics-nál futó Criminal Macabre és a The Possessed sorozatok rajzolója, 2022-ben pedig a frankofón olvasók előtt debütál a Pitcairn rajzolójaként. Gyula 2021-ben Korcsmáros Pál-díjat kapott, ebből az alkalomból interjúztunk is vele.

„Nekem a képregény a filmkészítés „kisöccse” ahol én lehetek a casting director, a látványtervező, az operatőr, a vágó és a rendező egy személyben. Ennél nagyobb szabadságot más médium nem tud adni.”

Németh Gyula június 5-én 13.30-kor „a magyar rajzolók, francia karrierek” kerekasztal-beszélgetésen vesz részt.

Tondora Judit

Több, mint tíz éve rajzol képregényeket, gyerekkönyveket, edukációs kiadványokat, készít címlapokat, posztereket, játékokat, storyboardokat – gyakorlatilag mindent, amit lehet illusztrálni. A Disney és a Scolastic több projektjén dolgozott/dolgozik, rajzolt Wonder Womant a DC Comicsnak, Star Treket a CBS Studios-nak, illusztrált Nike, Dynamite Entertainment, Benchmark kiadványokat is. Egyik legutóbbi munkája egy rövid képregény a Beastie Boys Bookban, ami a New York Times Bestseller lista első helyére is felkerült. Világszerte az Astound US Illustrators Agency képviseli. További információ: judittondoraart.com

„A képregény a legsokoldalúbb, korlátok nélküli kreatív kifejezőeszköz. Mint munka, a képregény folyamatos kihívás.”

Tondora Judit június 5-én a Dürer kertben 13.30 órától workshopot tart, melynek címe „A forgatókönyvtől az oldalvázlatig – középhaladó/haladó képregényes workshop Tondora Judittal, a DC rajzolójával.”